6,6 milliárd euróval támogatja Norvégia a következő öt évben Ukrajnát

2023. február 6. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva


Norvégia a következő öt évben összesen 75 milliárd norvég koronával (6,6 milliárd euró) támogatja majd Ukrajnát – jelentette be hétfőn Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök az ellenzéki vezetőkkel való találkozója után.

„A célunk, hogy az Ukrajnának nyújtandó támogatásról egységes megállapodást kössünk a parlamentben” – közölte a miniszterelnök. A 2023-ban esedékes összeg fele katonai támogatásra megy majd, míg a többi humanitárius segélyre, ez a felosztás a következő években változhat.

A skandináv ország a világ egyik vezető földgáz- és kőolajexportőre. Az ukrajnai háború hatására nagymértékben emelkedtek a gázárak, így Norvégia jelentős bevételekre tett szert. Ennek összege a háború miatt tavaly elért történelmi csúcsok után jelenleg is magas. Emiatt Støre kormányára erős nyomás nehezedett, hogy növelje az Ukrajnának nyújtott támogatást. A miniszterelnök korábban visszautasított minden olyan feltételezést, hogy az ország hasznot húzott volna a háborúból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!