Német oroszpárti aktivisták gyűjtöttek pénzt az orosz hadseregnek

2023. január 30. – 18:12

Másolás

Vágólapra másolva

Német oroszbarát aktivisták egy csoportja pénzt gyűjtött az Ukrajnában harcoló orosz katonáknak, akik aztán különböző eszközökre költötték azt, írja a Reuters. A katonák walkie-talkie-kat, rádiókat, fejhallgatókat és telefonokat kaptak.

Az aktivistacsoport élén álló pár, Elena Kolbasznyikova és Max Schlund tavaly év végén személyesen átadták a tisztnek az 500 eurós összeget, az osztag parancsnoka és a közöttük zajló üzenetváltások alapján pedig biztosra vehető, hogy az aktivisták tudtak arról, mire költik az oroszok a pénzt – úgy, hogy az Európai Unió szankciói tiltják a telekommunikációs eszközök szolgáltatását az orosz fél számára. Németországban akár öt évet is kaphat az, aki megszegi ezeket a szankciós szabályokat.

Kolbasznyikova és Schlund egyébként azon német aktivisták közé tartoznak, akik Moszkva-barát álláspontot hirdetnek, miközben nem titkolt kapcsolatokat tartanak fenn az orosz állammal, szankcionált orosz szervezetekkel vagy a szélsőjobboldallal. A párt már korábban is összekötötték egy orosz állami kulturális promóciós ügynökséggel, a Rossotrudnichestvóval, de az új bizonyítékok azt mutatják: a két ember sokkal közvetlenebb kapcsolatban lehet az oroszokkal.

A kommunikációs eszközöket az orosz hadsereg 42. hadosztályának vásárolták, amely Donbaszban állomásozik.

A Reuters felkereste a két aktivistát is: Kolbasznyikova azt mondta, hogy majd az ügyvédje válaszol, ahogyan a Reutersnek felelnie kell majd a hazugságokért és a provokációkért, Schlundt pedig annyit válaszolt a megkeresésre, hogy „baszd meg, idióta”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!