Rossz diagnózis miatt négy végtagját amputálni kellett a brit kislánynak, több millió fontot kap a kórháztól

2023. január 21. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

Peren kívül megegyezett a surrey-i Frimley Park kórház és annak a kislánynak a képviselője, akinek rossz diagnózis miatt amputálni kellett négy végtagját is, írja a Sky News. A londoni legfelsőbb bíróság jóváhagyta a körülbelül 39 millió fontnyi (több mint 17 milliárd forint) összeget.

A kislányt magas lázzal és aluszékonysággal hazaengedték, paracetamolt adtak a tüneteire, és az ügyvédek szerint csak akkor diagnosztizálták Meningococcus szepszissel, amikor visszavitték a kórház sürgősségi osztályára kiütésekkel és nem múló magas lázzal. A bíróság szerint a tüneteket ki kellett volna vizsgálni, mulasztás történt.

A Meningococcus-fertőzés viszonylag ritka, a Neisseria meningitidis nevű kórokozó okozza. Gennyes agyhártyagyulladás vagy vérmérgezés, vagyis szepszis formájában jelentkezhet. A betegség ellen van elérhető oltás. A vérmérgezés akár órák alatt halálhoz vezethet, ezért korai felismerésük életet menthet.

A kislányt egy másik kórházba szállították, ahol többszervi elégtelenséget szenvedett, majd mindkét lábát térd felett, mindkét karját pedig könyök felett amputálták. A fertőzés kezelése érdekében számos más orvosi eljáráson is átesett, köztük bőrátültetésen is.

A család keresetet nyújtott be a Frimley Health NHS Foundation Trust ellen, az alapítvány elismerte a felelősséget. A család szerint a gyerek elkerülhette volna az amputációt, ha felismerik a betegséget, és sürgősen antibiotikumokkal kezelik. A kártérítést részben egy összegben, a többit pedig éves kifizetésekben folyósítják a kislány élete végéig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!