400 fekvőtámaszt kellett lenyomniuk a texasi középiskolás amerikaifocistáknak, volt, aki kórházba is került

2023. január 18. – 12:25

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 400 fekvőtámaszt kellett lenyomni a texasi Heath-ben található Rockwall-Heath Középiskola amerikaifoci-edzésére járó diákoknak két héttel ezelőtt úgy, hogy az iskola vezetőedzője közben inni sem engedte őket – írja a BBC. A történtek után mintegy tucat diák került kórházba fájdalmakkal – így járt dr. Osehotue Okojie gyereke is. Okojie úgy fogalmazott: „rémálomszerű” hetet éltek át, miután fia úgy jött haza az edzésről, hogy képtelen felemelni a karját.

Fián úgynevezett rhabdomyolysist (rabdomiolízist) diagnosztizáltak. Ez a vázizomzat gyors pusztulásával, károsodásával, leépülésével járó betegség. Okojie fia egy hetet töltött a kórházban. „A rabdomiolízis nem csak úgy váratlanul alakul ki. Általában túlterhelésből ered, és nem gyakori” – mondta Okojie a CBS Newsnak.

A BBC kereste a kerületi fenntartót, de nem reagáltak a megkeresésre, ugyanakkor Todd Bradford, az iskola igazgatója a szülőknek küldött levelében azt írta: január 9-én több szülő is jelezte neki, hogy gyermeke orvosi ellátásra szorult, miután három nappal korábban egy januári edzésen „több fekvőtámaszt kellett végrehajtaniuk”.

Az iskolában a történtek után átmeneti kényszerszabadságra küldték az edzőt, és egy harmadik, független felet bíztak meg az eset kivizsgálásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!