Putyin újabb mozgósítást jelenthet be

2023. január 18. – 13:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Institute for the Study of War (ISW) hétfői jelentése szerint Putyin a közeljövőben, feltehetően már szerda délután, újabb mozgósítást jelenthet be.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn közölte, hogy Putyin utasítására 2023 és 2026 között nagyszabású katonai reformokat fognak végrehajtani. Ennek a részét képezheti egy újabb mozgósítási hullám is.

Az orosz elnök utasítására a katonai állomány létszámát a jelenlegi 1,35 millióról 1,5 millióra növelnék.

Emellett az orosz fegyveres erők struktúrájában és működésében is jelentős változtatásokat fognak végrehajtani, a tervek szerint fejlesztik és bővítik a parancsnoki láncokat, új területi egységeket és szakaszokat is létrehoznának. Mindez annak a jele lehet, hogy Oroszország elhúzódó háborúra rendezkedik be, és hosszú távon szeretné növelni a hadserege hatékonyságát, hogy „általában véve nagyszabású hagyományos hadviselést folytasson”.

Az, hogy Oroszország képes lesz-e nagyszabású, gyors változásokat végrehajtani a katonai kapacitásában, attól függ, hogy Putyin hajlandó lesz-e a szövetségi költségvetés nagy részét átirányítani a haderőfejlesztésre, és Oroszországot több évre valamiféle hadiállapotba helyezni (ez többek között azt is jelentené, hogy Oroszország hivatalosan is elismerné, hogy Ukrajnában háború zajlik, nem „különleges katonai művelet”).

Az ISW jelentése szerint vannak arra utaló jelek, hogy Putyin erre hajlandó lehet.

A reform és a bővítés az ukrajnai háborút még akkor sem fogja hónapokig befolyásolni, ha a tervek szerinti ütemben valóban megvalósul. 2024-re viszont már megteremtheti a feltételeket ahhoz, hogy az orosz katonai erőviszonyok sokkal nagyobb fenyegetést jelentsenek az ország szomszédaira és a NATO-ra is.

A szeptember utáni második mozgósítási hullámot Putyin az elkövetkező napokban – talán már ma – bejelentheti. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanis január 17-én bejelentette, hogy Putyin január 18-án beszédet tart Szentpéterváron a város felszabadításának 80. évfordulója alkalmából.

Putyin előszeretettel választ szimbolikus dátumokat arra, hogy az orosz néphez szóljon, ezért sok elemző arra számít, a szerdai alkalmat arra használhatja majd fel, hogy kihirdesse a háborút Ukrajnával szemben, és bejelentse a mozgósítást.

A bejelentés nem érné váratlanul az ukránokat, az ukrán és a nyugati hírszerzés korábban többször is figyelmeztetett Putyin január közepére tervezett mozgósítási előkészületeire.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!