Lavrov: Az USA Európát felhasználva próbál „végső megoldást” találni az „orosz kérdésre”

2023. január 18. – 17:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok Oroszország elleni koalíció létrehozására tett lépései olyanok, mint Adolf Hitler tettei a Szovjetunió ellen harcban. Washington egyesíti Európát Oroszországgal szemben, hogy végre megoldja az „orosz kérdést” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán az orosz diplomácia 2022-es eredményeiről tartott sajtótájékoztatón.

„Ahogyan Napóleon szinte egész Európát mozgósította az Orosz Birodalom ellen, ahogy Hitler mozgósította és fegyveresen megszállta a legtöbb európai országot és a Szovjetunió ellen vetette be őket, most az Egyesült Államok alkotott koalíciót szinte az összes európai országból.”

„A NATO tagjai és az EU is Ukrajnát felhasználva próbálkozik ugyanazzal a feladattal – az ”orosz kérdés„ végső megoldásaként háborúzni hazánkkal, egészen addig, míg Oroszország stratégiai vereséget nem szenved” – mondta Lavrov.

A „végső megoldás” Hitler terve volt, amely 6 millió zsidó és más kisebbségek szisztematikus meggyilkolásához vezetett. Lavrov már korábban is felháborodást keltett Hitlerről szóló megjegyzéseivel, tavaly májusban egy interjúban azt mondta: Zelenszkij zsidó, mégsem utasítják el a náci elemeket Ukrajnában. Ezt azzal igyekezett alátámasztani, hogy Adolf Hitlerben is „zsidó vér volt”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!