Orbán Viktor: Duray Miklós olyan ember volt, aki nem félt szót emelni a felvidéki magyarság érdekében
2023. január 17. – 12:52
Orbán Viktor részt vesz Duray Miklós temetésén kedden a szlovákiai Losoncon, a miniszterelnök a helyszínen részvétét nyilvánítja a családtagoknak – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. A 77 éves Duray Miklós, felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár december 30-án halt meg.
Orbán Viktor levélben már korábban együttérzését fejezte ki Duray Miklós felvidéki magyar politikus közelmúltbeli halála kapcsán a gyászoló családnak. Az MTI-nek is eljuttatott levélben a kormányfő úgy fogalmazott: a magyar hős különös fajta, nem egyéni diadalra, mások fölött aratott győzelemre törekszik, hanem még a legnehezebb próbatételek között is annak a módját keresi, hogy miként fordítsa jobbra nemzete sorsát.
A miniszterelnök azt írta,
„Duray Miklós kétségkívül olyan ember volt, aki akkor sem félt szót emelni a felvidéki magyarság érdekében, amikor ezért börtön és meghurcoltatás járt, ő pedig a saját bőrét tapasztalhatta meg mindkettőt. Ennek ellenére mindenekfelett hitt abban, hogy hívják bár Csehszlovákiának vagy Szlovákiának, az ember hazája a szülőföldje, ahol neki kötelessége magyarként élni, dolgozni és ugyanebben a szellemben gyermeket nevelni”.
Orbán Viktor szerint Duray Miklós az elsők között mondta ki azt is, hogy a Szlovákiában élő magyarok nem egy kisebbség, hanem a magyar nemzet tagjai. „Elszántan küzdött az emberi és a nemzetiségi jogokért, hiszen számára gyermekkorától fogva ezt az utat jelölte ki Úristen. Mindig hálásak leszünk neki, hiszen az ő kezdeményezéseinek köszönhetően a határokon átívelő nemzetpolitika olyan sokáig elképzelhetetlennek tartott vívmányai születhettek meg, mint például a Magyar Állandó Értekezlet vagy a magyar igazolvány” – írta a levélben Orbán Viktor.
A kormányfő azt írta, megrendüléssel értesült arról, hogy a felvidéki magyar közélet oszlopos tagja, Duray Miklós földi életútja végére ért, és őszinte együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak küldött, január 9-én kelt levelében.
Frissítés 14:45-kor: Az MTI híre szerint Losoncon eltemették Duray Miklóst, a felvidéki magyar közösségi és politikai élet meghatározó alakjától tisztelői a közösségi célokra felújított losonci zsinagógában vettek végső búcsút, majd a volt református temetőben, öt éve elhunyt felesége mellett helyezték örök nyugalomra. A közéleti búcsúztatáson és az ökumenikus gyászszertartáson részt vett többek között Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, és Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke is. Duray Miklós ravatalánál Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke gyászbeszédében azt mondta, Duray Miklós életműve arról tanúskodik, hogy idegeibe mélyen beivódott a magyarságérzet, a kudarcok, a börtön, a zaklatások sem tántorították el a politikától.