Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálták meg a rendőröket klímaaktivisták egy német szénbányánál

2023. január 11. – 16:52

Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálták meg a rendőröket klímaaktivisták egy német szénbányánál
Rendőrök a klímaaktivisták által emelt barikádoknál Lützerathban – Fotó: ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több száz klímaaktivista barikádozta el magát az észak-rajna-vesztfáliai Lützerath elhagyott falujában. Az aktivisták azt próbálják megakadályozni, hogy a újranyissák a település melletti szénbányát. A rendőrség szerda délben elkezdte felszámolni a barikádokat, és felszólították a tiltakozókat, hogy hagyják el a területet. A tiltakozók közül néhányan önként távoztak, a többség viszont egyelőre ellenáll, kövekkel és Molotov-koktélokkal is megdobálták a rendőröket – írja a Guardian és a Spiegel.

Lützerathban nem most kezdődött az ellenállás, klímaaktivisták már 2013-ban bevették magukat a lakatlan faluba, akkor döntött ugyanis úgy a német alkotmánybíróság, hogy engedélyt ad a garzweileri szénbánya bővítésére. Az évek során aktivisták tucatjai éltek rövidebb-hosszabb ideig a településen, fakunyhókat építettek és üres épületeket foglaltak el. A hatóságok évekig nem nagyon foglalkoztak velük, most viszont újból felizzott a konfliktus, a német kormány ugyanis úgy határozott, hogy az RWE energiavállalat számára engedélyezi a kitermelést. Erre a kormány szerint azért van szükség, hogy az ország csökkenteni tudja a függőségét az orosz gáztól és olajtól.

Lützerath és a közeli szénbánya – Fotó: Federico Gambarini / AFP
Lützerath és a közeli szénbánya – Fotó: Federico Gambarini / AFP

Ennek hírére becslések szerint nagyjából 700 aktivista érkezett a faluba az ország minden pontjáról, akiknek egyre több támogató szállít ételt és egészségügyi-, tisztálkodási csomagokat is. Az aktivisták elbarikádozták magukat, többen magas faépítményekre másztak fel.

A rendőrség hétfőn érkezett meg a helyszínre, ahol összetűzésbe került a tiltakozókkal, akik a felszólítás ellenére sem voltak hajlandók elhagyni a területet. A tüntetők kövekkel és Molotov-koktélokkal is megdobálták a rendőröket. A rendőrség végül szerda délben behatolt a faluba, elkezdték elbontani a barikádokat és az aktivisták által emelt épületeket, és elszállítják az embereket a helyszínről. A rendőrség nyomatékosan felszólították a családokat, hogy hagyják el a területet.

A rendőrség közleménye szerint a hangulat szerdára enyhült, a tiltakozók többsége nem áll ellen a kiürítésnek.

Többen viszont továbbra sem hajlandóak távozni, fákra és magas építményekre másztak fel.

Az RWE energiavállalat szerda délelőtt bejelentette, hogy még a mai nap folyamán megkezdi Lützerath lebontását. Az első intézkedések egyikeként biztonsági okokból egy másfél kilométer hosszú kerítést húznak fel. „A cég a saját építkezési területét jelöli ki, ahol a következő hetekben elbontják az egykori település megmaradt épületeit, melléklétesítményeit, útjait és csatornáit. A fákat és bokrokat is eltávolítják” – írták a közleményben. Az RWE is felszólította a tiltakozókat, hogy tartózkodjanak az erőszaktól, és békésen hagyják el a területet.

Az RWE és a német kormány korábban megállapodott, hogy 2030-ig leállítják a szénkitermelést Észak-Rajna-Vesztfáliában, ahol a bánya van. Az országos cél egyébként 2038. Abban is megállapodtak, hogy korlátozzák a bánya bővítését, és nem rombolnak le további öt, már kiürített falut. Így is azt remélik, hogy 280 millió tonna szenet tudnak kibányászni Lützerathnál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!