A britek is adnának nehéz harckocsikat Ukrajnának

2023. január 11. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Downing Street megerősítette, hogy a brit kormány tankokat akar adni Ukrajnának, hogy segítsen az országnak megvédeni magát az orosz invázióval szemben – írja a Guardian a Financial Timesra hivatkozva.

Az újságíróknak a miniszterelnök szóvivője elmondta, hogy Rishi Sunak felkérte Ben Wallace védelmi minisztert, hogy „dolgozzon együtt a partnerekkel”, és nyújtson további támogatást Ukrajnának.

Ukrajna nyár óta kér brit tankokat, de az összesen 227 darabos flottával rendelkező Egyesült Királyságnak Németországhoz és az Egyesült Államokhoz képest csekély a készlete – írja a Guardian névtelen forrásokra hivatkozva.

Amennyiben a brit kormány Challenger 2 harckocsikat szállít Ukrajnának, az lenne az első alkalom, hogy egy nyugati ország modern nehéz harckocsikat biztosít Ukrajnának. Ugyanakkor a brit bejelentés előtt Lengyelország is jelezte, hogy egy nemzetközi együttműködés keretei közt ők is küldenének nehéz harckocsikat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!