A McDonald's létszámleépítést és átszervezést tervez 2023-ban

2023. január 7. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

A McDonald's létszámleépítést és átszervezést tervez 2023-ban, annak érdekében, hogy a vállalat gyorsabban tudjon fejlődni és terjeszkedni – írja CNBC.

A változásokról Chris Kempczinski, a McDonald’s vezérigazgatója beszélt, de egyelőre nem konkretizálta, hogy pontosan hány embert is fognak elbocsátani, ahogy azt sem, pontosan hogy zajlik majd az átszervezés a vállalaton és az éttermeken belül. Kempczinski azt mondta, hogy a cég április 3-ig véglegesíti az elbocsátásokkal kapcsolatos döntéseket, amiket utána kommunikálnak is majd természetesen. Az értesülések szerint a változtatások érinthetik majd az Egyesült Államokban üzemeltetett McDonald'sok mellett a világ más pontjain működő éttermeket is.

Emellett a vezérigazgató azt is közölte, hogy a jövőben az új éttermek megnyitását is felgyorsítják majd, így a vállalat lépést tud tartani az elmúlt években megnövekedett kereslettel. Egyelőre nem tisztázott, hogy hány új Mcdonald's nyílik majd 2023-ban. Az étteremlánc működtetői annyit árultak el ezzel kapcsolatban tavaly novemberben, hogy a tervek szerint az új éttermek 1,5 százalékkal növelik majd a vállalat 2022-es bevételeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!