75 métert zuhant egy Tesla Kaliforniában, az autóban utazó két felnőtt és két gyerek is túlélte a balesetet

2023. január 3. – 15:29

75 métert zuhant egy Tesla Kaliforniában, az autóban utazó két felnőtt és két gyerek is túlélte a balesetet
Mentőcsapatok dolgoznak a partszakaszon, ahol a mélybe zuhant a Tesla 2023. január 2-án – Fotó: Tayfun Coskun / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

75 méter zuhant egy Tesla Kalifornia északi partvidékén, a Pacific Coast Highway Devil's Slide-ként is ismert útszakaszán San Franciscótól 24 kilométerre délre. Az autóban két felnőtt és két kisgyerek utazott, csodával határos módon mind a négyen túlélték a zuhanást, súlyos sérülésekkel szállították őket kórházba – írja a SkyNews.

A meredek, kanyargós, sziklás útszakasz arról kapta a nevét, hogy gyakran fordulnak elő itt halálos kimenetelű balesetek. A Tesla hétfőn zuhant a mélybe, a tűzoltóság közleménye szerint az autó többször is megpördülhetett a levegőben, mielőtt földet ért. Az autó végül a kerekein landolt a sziklához ékelődve, alig néhány méterre a partvonaltól.

Az autóban utazó 4 éves kislány, 9 éves kisfiú és a két felnőtt is túlélte a balesetet.

A tűzoltók a gyerekeket a hátsó szélvédőn keresztül tudták kiemelni, őket mentőkosárban, kézi erővel húzták fel az útra, és mentővel szállították kórházba, a mentőszolgálat közleménye szerint „mozgásszervi sérülésekkel”. A két felnőtt súlyosabb sérüléseket szenvedett, őket helikopterrel kellett kórházba szállítani.

Az autó roncsai a sziklához ékelődtek – Fotó: Tayfun Coskun / Anadolu Agency / AFP
Az autó roncsai a sziklához ékelődtek – Fotó: Tayfun Coskun / Anadolu Agency / AFP

Azt nem közölték a hatóságok, hogy a négy utas ugyanannak a családnak a tagja volt-e. Jelenleg vizsgálják, mi okozhatta, hogy a Tesla letért az útról.

A SkyNews által közzétett videón látszódnak az autó roncsai, és az is, ahogy helikopterrel szállítják el a sérülteket a helyszínről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!