Szivárványos karszalag miatt szállt bele a szilveszteri műsorban fellépő Black Eyed Peasbe egy lengyel kormánytag

2023. január 3. – 17:44

Másolás

Vágólapra másolva

Vitát generált Lengyelországban a szilveszteri tévéműsor egy eleme, a show-ban fellépő Black Eyed Peas tagjai ugyanis szivárványos karszalaggal álltak ki az LMBTQ-jogok mellett – számolt be a BBC. Lengyelország az egyik legkonzervatívabb értékrendű nemzet az EU-n belül ebben a témában, a szexuális kisebbségek évek óta súlyosbodó fenyegetettségben élnek, még „LMBT-mentes övezeteket” is létrehoztak egyes helyi önkormányzatok – igaz, 2022 nyarán bírósági döntés született ezek formális megszüntetéséről.

A Black Eyed Peas a 8,3 millió ember által nézett, „Az álmok szilvesztere” című műsorban lépett fel Zakopanéban. A zenekar szivárványos karszalaggal ment fel a színpadra, majd will.i.am megköszönte a lengyeleknek, hogy „nyitott szívvel és lélekkel” befogadták az orosz invázió elől menekülő ukrán nőket és gyerekeket. Ezután jöttek a jobboldal radikálisabb részét kiakasztó mondatok, amikor a Where Is the Love? című slágert azoknak küldte, „akik egész évben gyűlölködéssel szembesülnek”, megemlítve a zsidókat, az afrikai származásúakat és az LMBTQ-közösséget.

Ahogy az lenni szokott, az egymásnak feszülés a közösségi médiában indult be, miután Marcin Warchol lengyel igazságügyi miniszterhelyettes azt írta Twitteren:

„LMBT-reklámozás a TVP2-n. Szégyen! Ez nem az álmok szilvesztere, hanem a degeneráció szilvesztere”.

A miniszterhelyettes felkérdezte a zenekart, hogy mégis miért játszanak olyan országokban is, ahol sokkal rosszabb az LMBTQ-emberek helyezte, mint Lengyelországban, például Katarban és Szaúd-Arábiában. Végül azzal vádolta meg a Black Eyed Peast, hogy profitért eladják elveiket.

Will.i.am reakciója szerint bojkott helyett jobb elmenni az ilyen országokba játszani, hogy „nagyobb toleranciára ösztönözzék az embereket”, a pénzzel kapcsolatos megjegyzésre pedig csak azt írta: „ezt hívják zenei karriernek”. A zenekar állítólag 1 millió dollárért vállalta a fellépést a lengyel szilveszteri műsorban.

A lengyel kormánykoalíció nagyobbik pártja, a Jog és Igazságosság elhatárolódott a karszalaggal kapcsolatos kritikától. Mateusz Morawiecki miniszterelnök hétfőn a vitára utalva azt mondta, hogy támogatja „a családot”, de ellenzi a zenekarok „művészi kifejezésmódjának” korlátozását. A Twitteren megnyilvánuló Warchol az Egységes Lengyelország nevű kisebbik kormánypárt tagja, amely EU- és LMBTQ-ellenességéről közismert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!