Leváltották Észak-Korea második legbefolyásosabb katonai vezetőjét

2023. január 02. – 09:20

Másolás

Vágólapra másolva

Az észak-koreai rezsim leváltotta Pak Dzsongcsont, Kim Dzsongun vezető után a második legbefolyásosabb katonai tisztviselőt – jelentette az állami média.

Pak Dzsongcson a kormányzó Munkáspárt Központi Katonai Bizottságának alelnöke és a párt Központi Bizottságának egyik titkára volt, helyére Ri Jonggil került.

A váltás okát nem közölték. Phenjan rendszeresen átalakítja vezetőségét, és az év végi pártgyűlést gyakran használják fel a személyi átrendeződések és a fontosabb politikai döntések bejelentésére, írja a Reuters.

Pak leváltása azzal párhuzamosan történt meg, hogy Kim a 2023-as védelmi stratégia részeként új interkontinentális ballisztikus rakéták és nagyobb nukleáris arzenál kifejlesztésére szólított fel az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen.

Pak 2015-ben egycsillagos tüzérparancsnokból gyorsan feljebb lépett a katonai ranglétrán, és 2020-ban négycsillagos tábornok lett, amiért hozzájárult az ország rövid hatótávolságú rakétatechnológiájának fejlődéséhez.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!