Putyin meghívta a kínai elnököt Moszkvába

2022. december 30. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül nyolc percet beszélt egymással videótelefonon pénteken délelőtt Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök. „Várjuk Önt, elnök úr, drága barátom, jövő tavasszal Moszkvába, egy állami látogatásra” – mondta Putyin Hszinek a Reuters szerint. Putyin szerint a látogatás „az orosz–kínai kapcsolatok közelségét demonstrálná a világnak”.

A Kreml által kiadott fotó a videómegbeszélésről – Fotó: Mikhail Kuravlev / Kreml / Reuters
A Kreml által kiadott fotó a videómegbeszélésről – Fotó: Mikhail Kuravlev / Kreml / Reuters

A kínai elnök azt válaszolta, hogy Kína kész növelni a stratégiai együttműködést Oroszországgal, és „nehéznek” nevezte a világ helyzetét. Az eddig nyilvánosságra került információkból egyelőre az nem derült ki, hogy a kínai elnök elfogadta-e az orosz meghívást. Putyin beszélt arról is, hogy Oroszország célja az orosz és a kínai fegyveres erők közötti együttműködés erősítése. „Az orosz–kínai együttműködés egész komplexumában, kapcsolatainkban különleges helyet foglal el a katonai és haditechnikai együttműködés, amely hozzájárul országaink biztonságához és a stabilitás fenntartásához a kulcsfontosságú régiókban” – mondta az orosz elnök.

(Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!