Majdnem egész Lviv áram nélkül maradt

2022. december 29. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Lviv polgármestere, Andrij Szadovij a Telegramon közölte, hogy a nyugati város 90 százaléka áram nélkül maradt, és figyelmeztetett arra is, hogy az orosz támadások következtében csütörtökön fennakadások lesznek a vízellátásban is – írja a CNN.

Szadojiv azt írta, a városban egy időre leáll a villamos- és troliközlekedés is, a kritikus létesítményeknél pedig dízelgenerátorokra állnak át, amíg nem sikerül helyreállítani az áramszolgáltatást.

Csütörtök hajnalban Ukrajna-szerte aktiválták a légvédelmi rendszereket, miután ukrán tisztviselők szerint Oroszország több mint 120 rakétát lőtt ki több városra. Beszámolók szerint a keleti frontvonalaktól viszonylag messze található Lviv városában is robbanásokat hallottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!