Csütörtök hajnalban ismét nagyszabású rakétatámadás érte Ukrajna több régióját

2022. december 29. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök reggel az ukrán fővárosban, Kijevben, valamint a déli Herszon és Mikolajiv régiókban és a nyugati Zsitomir régióban is légiriadót rendeltek el az újabb nagyszabású orosz rakétatámadások miatt.

A Reuters tudósítója és a helyi média jelentése szerint Kijevben, Zsitomirban és Odesszában is hallottak robbanásokat. Odessza és Dnyipropetrovszk régiókban áramszünetet jelentettek be, hogy minimalizálják az energetikai infrastruktúrában keletkező esetleges károkat.

Mihajlo Podoljak, Zelenszkij hivatalvezetőjének tanácsadója a Twitteren azt írta,

Oroszország csütörtökök hajnalban több mint 120 rakétát lőtt ki Ukrajnára.

Helyi tudósítók több nagyvárosból is arról számoltak be, hangos robbanásokat lehetett hallani. A légvédelmi rendszer a rakéták többségét hatástalaníthatta, károkról egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés.

Meg nem erősített információk szerint Kijevben egy épületet találat ért, és kigyulladt. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon azt írta, robbanás történt a fővárosban, és arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy áramkimaradásokra kell számítani. Az Euromaiden Press hírszolgálat meg nem erősített hírei szerint Kijevben egy lelőtt rakéta roncsai házakat, egy ipari vállalkozást és egy játszóteret is megrongáltak.

Kijlo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője szintén a Telegramon számolt be arról, hogy az Odessza területén „egy rakéta szilánkjai hullottak egy lakóházba”, a károkról egyelőre nem érkezett hivatalos jelentés.

Egy helyi ukrán újságíró a Twitteren arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak az Ukrajna nyugati részén fekvő Lviv régióban is, ami távol van a frontvonaltól.

Vitalij Kim, a déli Mikolajiv régió kormányzója a Telegramban közölte, 3 rakétát lőttek le a tenger felett. A déli légvédelmi parancsnokság csütörtök hajnalban a Facebookon az írta: Dnyipro térségében öt, Harkivnál pedig 13 iráni drónt lőtt le a légvédelem.

(Guardian, Reuters, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!