4 hónapról 1 évre növelnék a sorkatonaság hosszát Tajvanon

2022. december 27. – 08:05

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden várhatóan a tajvani vezetés elé kerül a javaslat, ami 4 hónapról 1 évesre emelné a kötelező katonai szolgálat időtartamát a sziget polgárai számára – írja a Reuters. A bejelentés válasz a sziget szuverenitását érő folyamatos kínai fenyegetésre.

Hétfőn a tajvani kormány szerint a kínai légierő egyszerre 43 géppel repült be a sziget légvédelmi zónájába, ez pedig a valaha tapasztalt legnagyobb kínai légtérsértés.

Kína az utóbbi hónapokban lépésről lépésre fokozta a szigetre gyakorolt nyomást, augusztusban, mikor Nancy Pelosi, az amerikai Képviselőház elnöke Tajvanra látogatott, tiltakozásul nagyszabású hadgyakorlatot rendeztek a sziget körül.

A kötelező katonai szolgálat meghosszabbításával párhuzamosan a kiképzésen is szigorítanának Tajvanon, remélve, hogy ezzel növelhetik hadseregük ütőképességét egy esetleges kínai megszállás esetére.

Tajvant 1945 előtt a Japán Birodalom kormányozta, a kínai polgárháború után azonban ide vonultak vissza a kínai nacionalisták, és Japán 1945-ben nem kötötte ki, hogy a kínai polgárháborúban harcoló felek közül melyiknek adja vissza a szigetet. A pekingi kormány Tajvant jelenleg is a Kínai Népköztársaság részének tekinti, valójában azonban a sziget különálló államként működik, saját kormányzattal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!