Öt nagy segélyszervezet függeszti fel afganisztáni tevékenységét a tálibok új, nőket érintő döntése miatt

2022. december 26. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

Öt nagy civil szervezet függeszti fel afganisztáni munkáját, miután a tálib vezetés vasárnap úgy döntött, hogy nők nem dolgozhatnak ilyen nem kormányzati szervezeteknél (NGO) – írja a BBC.

A Care International, a Norwegian Refugee Council (NRC) és a Save the Children arra hivatkozott, hogy a női alkalmazottak nélkül nem tudják folytatni a munkájukat. Az International Rescue Committee minden munkáját szünetelteti, míg az Islamic Relief csak a tevékenysége nagy részét függesztette fel.

Az iszlamisták újabb, a nőkre vonatkozó korlátozó intézkedést vezettek be négy nappal azután, hogy betiltották a nők egyetemi oktatását. A tálib gazdasági minisztérium azt mondta, hogy ha egy civil szervezet nem tartja be az új törvényt, akkor visszavonják a működési engedélyét. A vezetés a döntést azzal indokolta, hogy komoly panaszok merültek fel a nők öltözködésével kapcsolatban.

Rahman Habib, a gazdasági minisztérium szóvivője szerint a konkrét probléma az volt, hogy a nők nem viseltek hidzsábot. Jan Egeland, az NRC főtitkára azt mondta, hogy az 1400 alkalmazottukból 500 nő, és szerinte ők minden hatályos szabályt tiszteletben tartottak (beleértve az öltözködési elvárásokat és a külön irodákat).

A gazdasági válsággal küzdő Afganisztánban sok családnál a segélyszervezeteknél dolgozó nőknek volt egyedül biztos keresetük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!