Megtiltották az orosz médiának, hogy beszámoljon a mozgósításról

2022. december 24. – 08:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kremlből, a legmagasabb szintről érkezett utasítás nyomán az állami irányítás alatt álló orosz média ezentúl nem számol be a háborús mozgósításról – írja a Meduza.io. Akkor sem szabad a témát érinteni, ha egy állami tisztségviselő vagy akár egy parlamenti képviselő beszél róla. A döntés jó eséllyel összefügghet azzal, hogy egy ideje azt pletykálják, elindulhat a mozgósítás második hulláma, miután szeptember-októberben kb. 300 ezer új katonát soroztak be Oroszországban (legalábbis a hivatalos adatok szerint). Egy friss miniszteri rendelet most az orosz hadsereg maximális létszámát 1,5 millióra emelte 1,15 millióról, és újabb 290 ezer szerződéses katona felvételét tette lehetővé.

Becslések szerint az orosz veszteségek az ukrajnai agresszió februári megindítása óta mára már elérhetik a 100 ezer embert.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!