Kiszivárgott dokumentumok szerint 250 millióan kaphatták el a koronavírust decemberben Kínában

2022. december 24. – 10:38

Másolás

Vágólapra másolva

Csaknem 250 millió ember kaphatta el Kínában a koronavírust december első 20 napjában az ország legmagasabb egészségügyi tisztviselőinek becslése szerint – jelentette a Bloomberg News és a Financial Times. Az adatok állítólag kiszivárgott dokumentumokból származnak, de ezeket a CNN nem tudta megerősíteni.

Ha igaz a becslés, az Kína 1,4 milliárd lakójának nagyjából 18 százalékát tenné ki, és az eddigi legrosszabb járványhelyzetet jelenti világszerte, már ami a fertőzöttségi mutatókat jelenti.

Az adatokat a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdai belső ülésén mutatták be, mindkét weboldal az ügyet ismerő vagy a megbeszélésekben részt vevő forrásokra hivatkozott. A bizottság ülésének összefoglalója szerint a megbeszélés a járványban megbetegedettek kezelésének témájára gyűlt össze.

Az ülésösszefoglaló dokumentumok pénteken kezdtek el terjedni a kínai közösségi médiában, de a bizottság nem reagált rájuk. A Financial Times és a Bloomberg is nagyon részletesen ismertette a megbeszéléseket.

A dokumentumok eredetiségét és hitelességét azért is lenne fontos tovább ellenőrizni, mert ezek szerint csak kedden 37 millió ember fertőződött meg, ami drámai ellentétben áll az aznap hivatalosan bejelentett 3049 új fertőzöttel.

December első húsz napjában a hivatalos számok 62 592 fertőzöttet mutatnak a 250 millió helyett. A Financial Times szerint Sun Yang, a Kínai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ igazgatóhelyettese ismertette a számadatokat a tisztviselőkkel a zárt ajtók mögötti eligazítás során, hivatkozva két, az ügyben jártas személyre.

Nem világos, hogy a bizottság hogyan jutott el a Bloomberg és a Financial Times által idézett becslésekig, mivel Kína hivatalosan már nem számolja a fertőzötteket, már ami a tünetmenteseket illeti. Beszüntette az intenzív országos PCR-tesztelést, és a lakóknak nem kell lejelenteniük a pozitív antigén-teszteket sem.

Az ország december elején lazított a szigorú korlátozásokon, ami miatt sokan az esetszámok drámai megugrását várják, de a WHO szerint a lazítások előtti, és a közvetlenül azutáni magasabb számadatok még nem a nyitás következményei. A helyzetről, és arról, hogy szakértők szerint miért várható krízis Kínában, ebben a cikkben írtunk bővebben.

„A számok hihetőnek tűnnek, de nincs más forrásom, amellyel összevethetném őket. Ha az itt említett becsült fertőzési számok pontosak, az azt jelenti, hogy az országos csúcs a következő héten fog bekövetkezni” – mondta Ben Cowling, a Hongkongi Egyetem epidemiológus professzora a CNN-nek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!