Két nap alatt 7500 repülőjáratot töröltek az amerikai ítéletidő miatt

2022. december 24. – 15:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokban már több mint 7500 repülőjáratot voltak kénytelenek törölni a légitársaságok az országot sújtó téli viharok és sarkvidéki hideg miatt – jelentette az MTI. A szombat reggel frissített adatok szerint pénteken mintegy 6000 járat nem tudott elindulni, és szombatra is már 1500 járatot kellett törölni. A legnagyobb bajban az ország északi felének nagy repülőterei vannak, Seattle-ben, Chicagóban és New Yorkban.

Az Elliott névre keresztelt téli viharzóna középpontja szombaton az Egyesült Államok északkeleti államai fölött volt, de hatása az ország területének jó részén érzékelhető. Az északnyugati partvidéken jeges és ónos esőre, a keleti partvidéken áradásokra, az ország középső részén pedig extrém hidegre hívták fel a lakosság figyelmét a hatóságok. Az érvényben lévő figyelmeztetés szerint a jeges széllel párosuló hideg életveszélyes körülményeket teremt annak, aki autójában reked.

A Nagy-tavak vidékén komolyabb havazásra készülnek. New York állam kormányzója, Kathy Hochul időjárási vészhelyzetet hirdetett még csütörtökön a nagy havazás miatt, míg Dél-Dakota állam kormányzója, Kritsi Noem utasítást adott az amerikai Nemzeti Gárdának, hogy az állam erdeiből gondoskodjon tűzifáról az indián törzsi területen élő emberek számára, akik a viharos körülmények között otthonukban rekedtek.

A meteorológusok úgynevezett bombaciklonról beszélnek, amelynek a lényege, hogy a légnyomás hirtelen változása miatt a hőmérséklet viharos körülmények mellett nagyon gyorsan zuhan. Szombaton kora reggel a leghidegebbet Észak-Dakota államban mérték mínusz 30 Celsius-fokhoz közeli értékekkel, és az ország területének legnagyobb részén nappal sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet, a hagyományosan a legenyhébb klímájúnak tartozó Florida északi vidékeit is beleértve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!