Karácsonykor erősödő orosz rakétatámadásokra számít Ukrajna

2022. december 24. – 10:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai útjáról hazatérő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos éjjeli telegramos videóüzenetében arra figyelmeztette az ukránokat, hogy a karácsonyi ünnepek alatt megerősödő orosz rakétatámadásokkal kell számolni.

„Nem tisztelik a keresztény értékeket, sőt, úgy általában semmilyen emberi értéket”

– mondta az oroszokról, és arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki nagyon figyeljen a légiriadókra az ünnepek alatt.

Zelenszkij az ukrán katonai felső vezetéssel tanácskozott, és azt mondta, a terrorállam Oroszországtól direkt karácsonyra időzített támadásokra számít, és Ukrajna választ fog adni ezekre az akciókra.

Az orosz rakéta- és dróntámadások Ukrajna civil infrastruktúrája ellen a napokban is folytatódtak, rendszeresek az országban a kimaradások az áramszolgáltatásban és a távfűtésben. A fronton továbbra is Bakhmut városa környékén a leghevesebbek a harcok, ahonnan most orosz csapatösszevonásokat és utánpótlás érkezését is jelentették. Pénteken az ukrán hírszerzés szerint a Fekete-tengeren is megindult az ország partjai felé az orosz flotta egy része, köztük egy cirkálórakétákkal is felszerelt hadihajóval.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!