Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Putyin szerdán jelölheti meg a 2023-as katonai célokat

2022. december 21. – 06:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan egy szerdai találkozón határozza meg a 2023-as katonai célokat – írja az AFP a Kremlre hivatkozva. A védelmi tisztségviselőkkel folytatott megbeszélésen Szergej Sojgu védelmi miniszter mond majd beszédet.

A múlt héten Sojgu meglátogatta az általa különlegesnek nevezett ukrajnai katonai műveletben részt vevő csapatokat, miután a védelmi minisztérium bejelentette egy ún. „frontvonalbeli kreatív brigád” felállítását, amelyben énekesek és zenészek is részt vennének a jobb morál érdekében. (Guardian)

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől