A fronton harcoló orosz katonák akár Washingtont is elfoglalnák

2022. december 21. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz állami tévében tartott beszédet az ukrán fronton tett látogatása után Vlagyimir Szolovjov Kreml-barát propagandista – írja az rtl.hu a Newsweek beszámolója alapján.

Szolovjov az adásban kifejtette, a katonák nagyon lelkesek, elszántak és készek bármit megtenni Oroszországért. Szerinte „a harcot igazi orosz értelmiségiek vívják, akik szívük szerint meg sem állnának Berlinig, sőt Washingtonba is bemasíroznának”.

Elmondta, a katonák a tekintetben sem bizonytalanok, hogy kik ellen harcolnak: természetesen a nácik ellen, és addig harcolnak, amíg le nem győzik őket. Arra a kérdésre, hogy mi számítana szerintük győzelemnek, a propagandista állítása szerint a katonák azt válaszolták:

„Elmegyünk a nagy tócsáig (az Atlanti-óceánig), talán Washingtont is el kell foglalnunk.”

Egy orosz ejtőernyős pedig állítólag azt mondta neki: „Amíg be nem kergetjük őket a mocsárba, és csak a kezük lóg ki belőle, miközben angolul könyörögnek: ‘Segítség, segítség, segítség’, na akkor majd eldöntjük, hogy mit csináljunk velük”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!