Észak-Korea Szöulról készült műholdképekkel bizonyítja a kémműholdjai létezését

2022. december 19. – 18:32

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea régóta borzolja nukleáris és hagyományos rakétakísérletekkel a Távol-Kelet országai, elsősorban Dél-Korea vezetőinek idegrendszerét, de az ilyesfajta fegyvertesztek eredményei általában elég bizonytalanok, nem tudni, mennyit lehet elhinni az észak-koreaiak diadalittas győzelmi jelentéseiből.

Valószínűleg ezzel tisztában vannak Phenjanban is, ezért most egészen konkrét bizonyítékot mutattak a kommunista párt Rodong Sinmun nevű lapjában:

Fotó: Rodong Sinmun
Fotó: Rodong Sinmun

A fekete-fehér, szemcsés, és elég rossz minőségű képeken Szöul belvárosa, illetve Incheon kikötője látható, a hivatalos jelentések szerint a felvételeket észak-koreai katonai kémműholdak készítették. Az ország hivatalosan 10 éve lőtte fel az első műholdját, a Kwangmyongsong-3-at, de a nyugati szakértőket azóta sem sikerült meggyőzni arról, hogy az, vagy az utódai valóban üzemelnek.

A bizonyíték most megvan, de az nem annyira félelmetes, mint ahogy vélhetőleg Kim Dzsungun szánta. A kiadott képek felbontása nagyjából 20 méteres lehet, ami szakértők szerint katonai felderítési célokra teljességgel alkalmatlan, és nagyjából a kora 90-es évek műholdképeinek felel meg a részletessége. Mások azt teszik hozzá, hogy még a Google Earth ingyenesen elérhető műholdas felvételei is jobb minőségűek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!