Meghalt a férfi, aki egy drezdai bevásárlóközpontban ejtett túszokat

2022. december 10. – 12:15

Meghalt a férfi, aki egy drezdai bevásárlóközpontban ejtett túszokat
Fotó: Matthias Rietschel / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Túszokat ejtett Németországban, Drezda Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontjában szombat délelőtt egy férfi, közölte a helyi rendőrség, írja az MTI.

Nem sokkal 12 után több rendőr megrohamozta a bevásárlóközpontot, és kiszabadították a túszokat

– írja a Bild német lap. A túszok nem sérültek meg a műveletben, a túszejtő viszont igen, a rendőrség kora délután azt közölte, hogy a férfi a rajtaütés során szerzett sérülései miatt később meghalt.

A túszejtőről és az indítékairól keveset lehet tudni. A legtöbb német lap azt írja, hogy a túszejtő egy fegyveres 40 éves férfi volt. A DW német lap azt írja, hogy szombaton reggel hét óra körül

egy 62 éves nő holttestét találták meg egy Prohlis szomszédságában lévő lakásban. A nő a 40 éves fegyveres támadó édesanyja volt.

A nőt valószínűleg a 40 éves fia ölte meg. A férfi ezután szombaton reggel fél 9 körül először megpróbált betörni a Radio Dresden, azaz a helyi rádióállomás épületébe, és ott tüzet nyitott, majd átment a bevásárlóközpontba. Ott az egyik drogériában elbarikádozta magát és két túszt ejtett: egy nőt és egy gyereket.

A bevásárlóközpontot a túszejtés után azonnal kiürítették, a téren zajló karácsonyi vásárt bezárták. A rendőrség a belváros közúti és tömegközlekedését egy ideig lezárta, a korlátozást később feloldották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!