Az orosz külügy szerint legitim célpontok a Kijev által használt amerikai műholdak

2022. november 30. – 15:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz hadsereg legitim célpontjaivá válhatnak az ukrán hadsereg támogatására használt amerikai műholdak – jelentette ki Vlagyimir Jermakov, az orosz külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatója egy interjúban, amit az RIA Novosztyi hírügynökség tett közé szerdán.

„Megerősítjük, hogy az ilyen kvázi polgári infrastruktúra, ha az Oroszország elleni katonai akciókhoz használják fel, teljesen logikusan a válaszcsapás legitim célpontjává válhat”

– mondta Jermakov, aki szerint a civil műholdak ilyen provokatív használata „legalábbis kérdéseket vet fel a világűrről szóló szerződéssel összefüggésben, amely kizárólag békés célú felhasználást feltételez, és a világközösség részéről megköveteli a legsúlyosabb elítélést”. Jermakov az interjúban arról is beszélt, hogy az ukrán haderő mire használja fel az alacsony pályán keringő műholdakat. Olyan „konkrét, tisztán harci feladatok végrehajtására”, mint az orosz csapatok elhelyezkedésének, mozgási útvonalainak megfigyelése és követése, pilóta nélküli légi járművek irányítása, valamint nagy pontosságú lőszerek célba juttatása – fejtette ki a külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatója.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!