Financial Times: Budapest nem akarta, hogy az ukrán külügyminiszter ott legyen a NATO hivatalos ülésén

2022. november 29. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Külön miniszteri vacsorán vesz részt a NATO-külügyminiszterekkel együtt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. A Financial Times azt írja, az ukrán külügyminiszter azért a külön vacsorán vesz részt, mert „Budapest nem akarta, hogy a kétnapos találkozó teljes hivatalos ülésén ott legyen”.

A lap azt írja, hogy Törökország Moszkvával kapcsolatos kettős beszédét a NATO tisztviselői nyilvánosan félresöprik azzal, hogy Ankara szerepet játszik az ukrán gabonának a világpiacokra való eljuttatásában, de négyszemközt haragot és frusztrációt vált ki.

„Ugyanez vonatkozik Magyarország Kijevnek nyújtott erőtlen támogatására (a miniszterek vacsorán vesznek részt Dmitro Kuleba ukrán miniszterrel együtt, mert Budapest nem akarta, hogy a kétnapos találkozó teljes hivatalos ülésére eljöjjön) és az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós segélycsomag blokkolására” – írja a Financial Times.

Kerestük a Külügyminisztériumot és a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy megtudjuk, meg tudják-e erősíteni a lap információját, és valóban Budapest nem akarta-e, hogy az ukrán külügyminiszter ott legyen a hivatalos ülésen, illetve ha ez igaz, akkor miért nem akarta a magyar kormány, hogy az ukrán külügyminiszter részt vegyen a NATO tanácskozáson.

A külügy két órával a cikkünk megjelenése után válasz gyanánt Szijjártó Péter Facebook-posztjának a linkjét küldte el. Ebben a miniszter „szenzációhajhásznak” nevezi az FT cikkét, de semmit nem cáfol belőle, sőt, megerősíti, hogy „amíg Ukrajna nem adja vissza a kárpátaljai magyarok jogait, addig nem járulunk hozzá ezen testület [a NATO Ukrajna-bizottsága – a szerk.] összehívásához”.

Hétfőn a Politico arról írt, hogy az ukrán külügyminiszter beszélt Ukrajna és Magyarország problémás kapcsolatára is, mondván

„Orbán Viktor a saját játékát játssza az Európai Unióval, és ehhez néha Ukrajnát túszként használja”.

A NATO miniszterei kedden és szerdán Bukarestben tartanak megbeszéléseket, amelyek fő napirendi pontja várhatóan Ukrajna támogatásának fokozása lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!