Villanypóznába szorult egy kisrepülő az Egyesült Államokban

2022. november 28. – 05:41

Másolás

Vágólapra másolva

Magasfeszültségű villanyvezetéknek ütközött és a pózna acélszerkezetébe szorult egy kisrepülőgép az Egyesült Államok Maryland államában vasárnap, mintegy 90 ezren maradtak áram nélkül, írja az MTI. A The New York Times azt írja, 117 ezer ember áramellátása szűnt meg.

A lap szerint a kisgép helyi idő szerint kora este két emberrel a fedélzetén leszállni készült a Washington fővárostól mintegy 30 kilométerre fekvő Gaithersburg repülőterén, amikor egyelőre tisztázatlan okokból a villanyvezetéknek ütközött.

Az utasok sértetlenül megúszták az ütközést, ugyanakkor még órákkal a baleset után is a járműben tartózkodtak mintegy 30 méteres magasságban, a feszültség alatt lévő vezeték közelében. A helyzetet még inkább rontotta, hogy sűrű köddel kellett megküzdeniük a mentőegységeknek.

A helyszínre nagy létszámú mentőegység érkezett, hogy megpróbálja kiszabadítani a szerencsétlenül járt gépen utazókat, és helyreállítani az áramszolgáltatást Maryland állam sűrűn lakott régiójában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!