Holland fiatalok elfoglalták egy orosz oligarcha villáját, a bírósági ítélet szerint maradhatnak

2022. november 28. – 12:05

Másolás

Vágólapra másolva

Holland bírósági döntés alapján maradhatnak Arkagyij Volozs orosz oligarcha amszterdami luxusvillájában azok a fiatalok, akik azután foglalták el a házat, hogy Volozs szankciós listára került, írja a CBC.

Hét fiatal költözött be Volozs luxus, ötemeletes, 1879-ben épült otthonába, de a holland hatóságok kitessékelték őket onnan. Most, hogy hivatalosan is visszamehetnek, a „azt tervezik, hogy ameddig csak lehet, beköltöznek” – mondta Heleen de Linden, a fiatalok ügyvédje az As It Happens műsorvezetőjének, Nil Köksalnak.

De Linden szerint a holland jog általában a lakástulajdonosokat részesíti előnyben az ilyen esetekben. Volozs azonban nagyon komoly szankciók alatt áll az Európai Unióban, házát pedig befagyasztott vagyonnak tekintik.

Hollandiában nagyon komoly lakhatási krízis van, Amszterdamban a fiataloknak nagyon nehéz lakáshoz jutniuk. A beköltöző fiatalok eddig nagyrészt csendben voltak, nem voltak hajlandók interjúkat adni vagy nevüket kiadni. Állítólag kapitalizmus- és háborúellenes jelszavakkal teli transzparenseket tűztek ki a házra. Egyikük a The Guardian újságírójának annyit mondott: a törvény végre az ő oldalukon áll.

Az ügyvéd szerint a fiatalok két okból foglalták el a házat: egyrészt ellenzik az orosz agressziót Ukrajnában, és remélik, hogy Putyin feladja a hatalmát. „És ellene vannak minden oligarchának, aki támogatja Putyin rezsimjét” – mondta. „A második ok pedig, amiért elfoglalták az ingatlant, az volt, hogy Hollandiában óriási az lakhatási válság. Ha találsz is valamit, ahol tudsz lakni, az nagyon drága lesz.”

De Linden szerint az ügy a háztulajdonos elleni szankciókon alapult.

Volozs június óta áll uniós szankciók hatálya alatt, mert támogatta Oroszországot az ukrajnai invázió során, miközben Oroszország legnagyobb internetes keresőjének, a Yandexnek vezérigazgatója volt. Az EU és az orosz ellenzéki kritikusok szerint a Yandex hírösszesítője cenzúrázta az Oroszországot kritizáló cikkeket, miközben népszerűsítette azokat, amelyek a kormány irányvonalába illeszkednek.

Volozs „tévesnek” nevezte a döntést, és lemondott, hogy megvédje a céget a szankcióktól.

A The Guardian értesülései szerint Volozs ügyvédje a bíróságon azzal érvelt, hogy a milliárdos háza mentesül a szankciók alól, mert az uniós jog megengedi, hogy a szankciók hatálya alá tartozó egyének „személyes felhasználásra” használatban hagyhassák vagyontárgyaik egy részét. Elmondása szerint Volozs azzal a szándékkal újította fel az otthonát, hogy családjával együtt oda költözzön, miközben Hollandiában dolgozik. A Yandex európai központja Amszterdamban található.

„A fő lakóhelyük máshol van. De mivel Mr. Volozs tevékenységei Európában zajlanak, rendszeresen ellátogatnak Amszterdamba. Úgy gondolják, hogy ez egy gyönyörű város” – mondta John Wolfs ügyvéd a bíróságon.

A holland bíró végül úgy döntött, hogy Volozs valószínűleg nem költözik be a házba az EU által rá vonatkozó utazási korlátozások miatt, illetve azért, mert már nem is dolgozik a Yandexnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!