Visszaállt a vízellátás Kijevben, egyre többen jutnak áramhoz is

2022. november 26. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen javult az elmúlt 24 órában az ukrán főváros lakóházainak távhő- és áramellátása a kijevi polgármester szombati bejelentése szerint, írja az MTI. Vitalij Klicsko azt mondta, hogy az ukrán fővárosban a lakóépületek már mintegy a 90 százalékát látják el távhővel az egy nappal korábbi bő egyharmad helyett.

Kijevben a fogyasztóknak azonban még mindig csaknem a 25 százaléka van áram nélkül, ami azonban így is javulás a pénteki mintegy 50 százalékhoz képest. Az ukrán polgármester szombaton elmondta azt is, hogy a vízellátást teljesen helyreállították. Vitalij Klicsko hangsúlyozta, hogy a szakemberek folytatják a helyreállítási munkálatokat az ukrajnai polgári infrastukturális létesítmények elleni szerdai újabb nagyszabású orosz rakétatámadás következményeinek elhárítása céljából.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!