Irán megkezdte a 60%-ra dúsított urán előállítását

2022. november 23. – 05:59

Másolás

Vágólapra másolva

Irán megkezdte a 60 százalékra dúsított urán előállítását föld alatti nukleáris létesítményében – közölte kedden Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki szerint ezzel az ország egy lépéssel közelebb került a harcászati szintű anyaghoz, írja a CNN.

Az iráni állami média is arról számolt be, hogy Irán tájékoztatta erről a NAÜ-t, a lépést válaszként szánták a NAÜ felszólítására, hogy az ország működjön együtt a titkos iráni helyszíneken talált, megmagyarázhatatlan eredetű uránnyomok vizsgálatában. A NAÜ közölte, hogy növelni szándékozik a fordow-i üzemanyag-dúsító üzem ellenőrzésének gyakoriságát és intenzitását.

Grossi szerint Irán továbbra is folytatja dúsítási tevékenységét a natanzi üzemanyag-dúsító üzemben (FEP), és most egy második, több mint száz centrifugakaszkád elhelyezésére alkalmas gyártóépület felállítását tervezi. Irán mindvégig tagadta, hogy atomfegyvereket akarna előállítani. A mostani lépés azonban felgyorsíthatja a folyamatot.

Egy 2015-ös nukleáris megállapodás a szankciók enyhítéséért cserébe 3,67 százalékban korlátozta az iráni urándúsítást. Fegyver minőségű uránnak minősül a 90 százalék feletti dúsítás.

2018-ban Donald Trump kilépett a megállapodásból, majd szankciók tömegét rendelte el az iráni gazdaság ellen. Teherán azóta olyan ütemben fokozta az urándúsítást, amilyenre az egyezmény aláírása óta nem volt példa. Joe Biden hivatalba lépése után tárgyalásokat kezdeményezett, de Irán folyamatosan megszegte a megállapodásban foglaltakat.

A NAÜ jelentését követően az E3 csoport – amely az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Németországot foglalja magában – nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélte Irán „nukleáris programjának további bővítésére vonatkozó döntését”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!