Több száz sérültje és sok halálos áldozata van a hétfői indonéziai földrengésnek

2022. november 22. – 05:42

Több száz sérültje és sok halálos áldozata van a hétfői indonéziai földrengésnek
Falusiak visznek egy sérültet az 5,6-es erősségű földrengés után Cianjurban 2022. november 22-én – Fotó: Adytia Aji / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A helyi hatóságok szerint sok halálos áldozata és több száz sérültje lehet az Indonézia fő szigetén, Jáván hétfőn bekövetkezett földrengésnek. Az 5,6-os erősségű rengés a nyugat-jávai Cianjur várost érte, az amerikai földtani intézet adatai szerint 10 kilométeres mélységben, írja a BBC.

A mentőcsapatok egész éjjel dolgoztak, hogy megpróbálják a felszínre hozni az épületek alatt rekedt embereket. A földrengés sűrűn lakott területen történt, ahol gyakoriak a földcsuszamlások, a rosszul megépített házak könnyedén összedőltek.

A halálos áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert. Ridwan Kamil regionális kormányzó 162 halálos áldozatról beszélt, de ezt nem erősítették meg hivatalosan. Indonézia Nemzeti Katasztrófaelhárítási Ügynöksége (BNPB) szerint a halálos áldozatok száma 62.

Ridwan Kamil a helyi médiának azt nyilatkozta, hogy a rengésben 326 ember sérült meg, többségük töréseket szenvedett, mert összezúzták őket a romok. A regionális kormány azonban arra figyelmeztetett, hogy az emberek egy része továbbra is „elszigetelt helyeken rekedt”. A helyi tisztviselők „abból indulnak ki, hogy a sérültek és a halálos áldozatok száma idővel növekedni fog”.

A katasztrófa miatt több mint 13 ezer ember kényszerült lakóhelyét elhagyni, és több mint 2200 lakás sérült meg.

Herman Suherman, Cianjur város közigazgatási vezetője azt mondta: a mentőautók folyamatosan érkeznek a falvakból a kórházba főként csonttöréses sérülésekkel, amelyeket az épületek törmelékei által beszorított emberek szenvedtek el. Sok sérültet egy kórház parkolójában láttak el, miután a földrengés után a kórház is több órára áram nélkül maradt.

Ridwan Kamil regionális kormányzó szerint akár három napig is eltarthat, amíg az áramszolgáltatás teljesen helyreáll a térségben, és a mobiltelefon-hálózat működése is akadozik, ami sok problémát okoz a hatóságoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!