„Halszerű”, „torz” – Harvey Weinstein tárgyalásain minden nő a filmproducer péniszéről beszél

2022. november 15. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

Jennifer Siebel Newsom, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó felesége vallomásában zokogva írta le Harvey Weinstein „torz” és „halszerű” nemi szervét a filmproducer szexuális zaklatási perében hétfőn, írja a New York Post.

Weinsteint 2020-ban ítélték el szexuális bűncselekmények miatt, 23 évet kapott, azóta börtönben ül. Most azért kellett újra bíróság elé állnia, mert állítólag 2004 és 2013 között négy nőt zaklatott szexuálisan Los Angelesben.

Siebel Newsom arról beszélt vallomásában, hogy egy szállodai szobában találkozott a producerrel, ahol megbeszéltek volna egy filmes projektet. A szobában aztán szexuálisan zaklatta.

Siebel Newsom azt mondta, hogy Weinstein testén rengeteg zúzódás volt, a hasán pedig striák.

„Nem volt körülmetélve és furcsának tűnt, olyan halszerű volt a pénisze, a heréi között valami eltorzult. Sok bőr volt odalent.”

Ezután az egykori színésznő undorítónak nevezte Weinstein péniszét, elmondása szerint aggódott, hogy valamilyen betegséget fog elkapni tőle.

Azonban nem Siebel Newsom volt az egyetlen nő, aki a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon a férfi péniszének deformitásáról beszélt.

Egy másik nő korábban szintén „undorítónak” nevezte a péniszét, és azt mondta, hogy úgy nézett ki, mintha lefűrészelték és visszavarrták volna.

Paul Thompson kerületi ügyész még az októberi nyitóbeszédében elmondta az esküdteknek, hogy az áldozatok részletesen leírták a producer nemi szervét. Úgy fogalmazott:

„Egy fertőzés miatt a heregolyóit tulajdonképpen kivették a herezacskójából, és a belső combjához varrták”.

Harvey Weinsteinről már 2020-ban azt írták, hogy akut fertőzésben szenved, ami miatt eltorzulhatott a pénisze.

A fertőzést elvileg egy baktérium okozta, ami a középkorú férfiakra és a cukorbetegekre lehet veszélyes, a 68 éves Weinsteinre mindkettő igaz.

A baktérium a nemi szerveken lévő vágáson vagy karcoláson keresztül jut be, és a véráramban terjed. Egyes betegeknél bőrátültetésre van szükség, de a szélsőségesebb esetekben, mint Weinsteiné, a heréket műtéttel kell eltávolítani

– írta korábban a Page Six.

A betegség mellékhatásai közé tartozik a merevedési zavar. Elvileg Weinstein asszisztenseinek gyakran kellett olyan gyógyszert szerezniük, ami közvetlenül a péniszbe fecskendezve okoz erekciót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!