ENSZ: Oroszország és Ukrajna is kínzott hadifoglyokat

2022. november 15. – 12:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ emberi jogi hivatala kedden azt közölte, hogy Oroszország és Ukrajna is megkínzott hadifoglyokat a közel kilenc hónapja tartó háborúban, például áramütést használtak és meztelenkedésre kényszerítettek embereket, írja a Guardian.

A Reuters jelentése szerint az ENSZ ukrajnai székhelyű megfigyelőcsoportja mindkét oldalon több mint száz hadifogollyal készített interjút. Az ukrán hadifoglyokkal készített interjúk a szabadon engedésük után készültek, mivel Oroszország nem tette lehetővé a hadifoglyok meglátogatását – áll a jelentésben.

Az ENSZ emberi jogi hivatala hétfőn azt közölte: a háborúnak 6557 civil halottja és 10 074 sebesültje van.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!