Az aacheni püspök szerint „teljesen mindegy, hogy melegek vagyunk, vagy heteroszexuálisok”

2022. november 13. – 17:14

Másolás

Vágólapra másolva

„A homoszexualitás – ahogyan azt a tudomány is alátámasztja – nem rendellenesség, nem betegség, nem valamiféle hiányosság megnyilvánulása, és pláne nem az eredendő bűn következménye” – mondta Helmut Dieser aacheni püspök a Deutsche Welle Hvg.hu által közölt interjújában. A 60 éves Dieser szerint az azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik lehetséges változata, azt mondja, teológiai alapokon állva is lehet érvelni amellett, hogy idejétmúlt az, ahogyan a katolikus egyház eddig viszonyult a melegekhez, és inkább az elfogadásra kellene törekedni.

Fotó: Sebastian Gollnow
Fotó: Sebastian Gollnow

„A minden embernek kijáró lelkipásztori gondoskodásnak pedig része az elfogadás: Isten úgy szeret téged, ahogy vagy, amilyen most vagy, úgy fogad el.

Mindannyiunk számára ez az élet igazi esélye: önmagunk lenni és fejlődni. Teljesen mindegy, hogy melegek vagyunk, vagy heteroszexuálisok.”

Az interjúban Dieser azt mondta, korábban ő is azt hitte, a homoszexualitás korlát a férfi vagy női identitásban, de mára belátta, nincs így, inkább az egyház tanításai fölött járt el az idő.

„Egyszerűen nem mondhatjuk homoszexuális embereknek azt, hogy az érzéseik természetellenesek, ezért éljenek cölibátusban. Feladatunk, hogy egyházként újragondoljuk ezt a témát.”

A püspök arról is beszélt, nagyon szívesen megkeresztelné egy leszbikus pár gyerekét is, az egyházon belüli homofób hangok pedig szerinte félelemből és fenyegetettségérzetből fakadnak.

„Az evangélium legfőbb értéke a másik ember szeretete és elfogadása – olyannak, amilyen. Az egyház üzenete a homoszexuális embereknek is ugyanaz: Isten elfogad téged, mi mindannyian elfogadunk téged! Ez lenne az értékvesztés? Nem inkább a valódi keresztény értékek megéléséről van szó? Én nem látok ebben semmiféle értékvesztést, épp ellenkezőleg” – mondta a püspök, akit az interjúban az orosz–ukrán háborúról is kérdeztek, és válaszában kifejtette, az oroszok által megtámadott Ukrajnának joga van megvédenie magát, ehhez pedig a Nyugat támogatására van szüksége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!