Az ukránok szerint elvitték a mosómedvéket, farkasokat, de még a mókusokat is a Herszonból kivonuló oroszok

2022. november 13. – 16:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az oroszok nyolc hónapos megszállás után szörnyű pusztítást hagytak maguk után Herszonban. Kiürítették az összes üzletet, mindent magukkal vittek, számolnak be a helyi boltosok. Az UAnimals állatvédő csoport szerint a kivonuló katonák a mosómedvét, a farkasokat, de még mókusokat is elloptak egy helyi állatkertből.

Olekszandr Todorcsuk, az mozgalom alapítója azt mondta, hogy az állatkert gyűjteményének nagy részét elvitték a Krímbe: „a lámáktól és farkasoktól kezdve a szamarakon át a mókusokig” – írta a Facebookon. Később még pontosította, hogy a mosómedvét sem csak egy sima katona lopta el, hanem az orosz parancsnokság utasítására vitték el az állatokat. Egy Twitteren terjedő felvétel szerint a mosómedvéket és a többi állatot maga Oleg Zubkov, a krími Taigan oroszlánpark tulajdonosa vitte magával.

A felvétel azonban nem mostani, hanem egy részlet az alábbi videóból, amin az látszik, hogy az igazgató és társai november elején kiköltöztetik a Herszon egyik szigetén található állatkert lakóit, az állatokat a Krímbe szállítva.

Hogy ez lopás vagy állatmentés, ennyiből elég nehéz megítélni.

Zubkov egy volt ukrán politikus, aki eleinte támogatta a megszállást, de aztán összetűzésbe került az orosz hatóságokkal.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!