Többtonnányi szén-dioxid-kibocsátást termeltek a klímacsúcs résztvevői a magángépeikkel

2022. november 9. – 13:13

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC annak járt utána, hogy az ENSZ éves klímakonferenciáján (COP27) résztvevő delegációk mekkora szén-dioxid-kibocsátást termelhettek azzal, hogy magángéppel utaztak az esemény helyszínére, az egyiptomi Sarm es-Sejkbe. A BBC arra jutott, hogy még egy pár órás repülőút is jelentős, egy utasra vetítve körülbelül 3 tonnányi kibocsátással járhat.

A klímacsúcsra több mint 200 ország kormánya kapott meghívást, de környezetvédelmi jótékonysági szervezetek, agytrösztök, vállalkozások és vallási csoportok is részt vesznek a találkozón. A FlightRadar24 szerint a konferencia kezdete előtt, november 4. és 6. között 36 magángép landolt a sarm es-sejki reptéren. További 64 gép érkezett Kairóba, közülük 24 Sarm es-Sejkből. Összesen 40 különböző helyről érkeztek magángépek erre a két reptérre ezekben a napokban.

A magángépek jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt bocsátanak ki az üzemanyag elégetésével. Az egy kilométerre vetített kibocsátást tekintve minden más közlekedési eszköznél környezetszennyezőbbek. Még a polgári közlekedésben használt nagyobb utasszállító gépekhez képest is azok, ha az utasok számára lebontva nézzük a kibocsátás mértékét.

Klímaaktivisták tüntetnek az amszterdami Schiphol repülőtéren – Fotó: Remko De Waal
Klímaaktivisták tüntetnek az amszterdami Schiphol repülőtéren – Fotó: Remko De Waal

Többféle típust használtak a klímacsúcsra érkező delegációk, de a leggyakoribb a Gulfstream G650 nevű jet volt, ami óránként 1893 liter kerozint használ el. Tehát például az ötórás Amszterdam-Sarm es-Sejk repülőút alatt közel 9500 liter üzemanyagot éget el a gép, ami 24 tonnányi szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg. Ehhez jönnek még az egyéb üvegházhatású gázok, amelyek a repülés alatt keleteznek, így a valós kibocsátás 45 tonna körül alakul, ami 15 utassal számolva 3 tonnányi szén-dioxid-kibocsátást jelent fejenként. Ha viszont menetrendszerinti géppel utaztak volna, ez csak fél tonna lenne.

A brit miniszterelnök és a brit külügyminiszter egy átalakított Airbus A330-MRT típusú géppel utazott. A nyilvánosan elérhető adatok alapján a brit delegáció repülőútja 150-165 tonnányi szén-dioxid-kibocsátással járt. Azt nem árulta el a brit kormány, hogy hányan utaztak a gépen. Csupán annyit közöltek a BBC kérdésére, hogy a kategóriájában ez az egyik legalacsonyabb kibocsátású gép.

A magángépek miatt az ismert klímaaktivista, Greta Thunberg is élesen kritizálta a COP27 résztvevőit. Ráadásul a tavalyi, Skóciában tartott COP26 kibocsátása kétszer olyan magas volt, mint az előző évi találkozóé. Az egyiptomi klímakonferencia kezdete előtt egy nappal, szombaton, az amszterdami Schiphol repülőtéren a betonra ülve klímaaktivisták tartották fel több repülőgép indulását, így tiltakozva a szén-dioxid-kibocsátás ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!