Klímaaktivisták borsólevessel és ragasztóval folytatták figyelemfelkeltő akcióikat Madridban és Rómában

2022. november 5. – 18:08

Másolás

Vágólapra másolva

Klímaaktivisták alkottak ismét az elmúlt két napban.

Pénteken borsólevessel öntöttek le egy 1888-as Van Gogh-képet Rómában. A Vető című festményt üveg védte, így nem keletkezett benne kár. Az Utolsó Generáció mozgalom aktivistáit letartóztatták.

Szombaton pedig Goya Felöltözött és Meztelen Maya képeihez ragasztotta magát a Futuro Vegetal két aktivistája a madridi Pradóban, illetve a falra felírták, hogy 1,5 °C, ami utalás a Párizsi Megállapodásban rögzítettekre, amely szerint a Föld gyakorlatilag összes országa elköteleződött amellett, hogy a globális melegedés ne haladja meg a 1,5-2 °C-ot. Az aktivisták szerint azonban már ez is alapvetően megváltoztatja a Föld klímáját, és radikálisabb lépések szükségességére hívják fel a figyelmet.

(Alarabiya, Pledge Times)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!