Furcsa vasúti mozgást figyeltek meg Észak-Korea és Oroszország között

2022. november 5. – 15:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Még szerdán közölték az amerikaiak, hogy információik szerint Oroszország Észak-Koreából szerezhet be lőszereket háborús utánpótlásként, és a szállítmányokat közel-keleti és észak-afrikai országokon keresztül próbálhatják majd elfedni. Az észak-koreai fejleményeket az 38 North projekt keretében tanulmányozó amerikai elemzők műholdképek alapján azt állítják, hogy pénteken egy vonat haladt át Észak-Koreából Oroszországba azon a vonalon, ahol már évek óta semmilyen mozgás nem történt, közölte a Reuters.

Észak-Korea még 2020 februárjában, a COVID-19 járvány idején zárta le a 800 méter hosszú A Korea–Oroszország Barátsága nevű hídat, amely az egyetlen szárazföldi összeköttetést jelentette az országok között. Az oroszok itt még szerdán küldtek át egy szerelvényt, az orosz állategészségügyi szolgálat arról számolt be, hogy lovakat szállítottak Észak-Koreába, 30 darab szürke telivér Orlov ügetőt. Kim Dzsong Un lelkes lovas, az orosz nyilvántartások szerint Észak-Korea az elmúlt évek során több ezer dollárt költött Oroszországból származó telivérekre.

Pénteken délelőtt viszont egy három vagonból álló vasúti szerelvény volt látható a határ koreai oldalán, délután ezek a kocsik már Oroszország területén voltak egy mozdony mögé kötve, mintegy 200 méterre a vasúti híd végétől. Később a mozdony a vagonnal már a határtól körülbelül 2 km-re fekvő orosz állomáson állt, további vagonok társaságában. A jelentés nem tudta biztosan megállapítani, hogy a vagonokból átpakoltak-e bármit is.

Észak-Korea szeptemberben azt közölte, hogy soha nem szállított fegyvert vagy lőszereket Oroszországnak, és nem is tervezi.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!