Motorbalesetben halt meg a floridai ügyvéd, aki évekig azért lobbizott, hogy ne kelljen sisakot viselni motorozás közben
Ron Smith ügyvédként évekig harcolt az ellen, hogy Floridában kötelező legyen motorozás közben sisakot viselni, még egy lobbiszervezetnek is a tagja volt. Több olyan ügyfele is volt, aki ellen azért indult eljárás, mert sisak nélkül motorozott. Végül Smith és társai sikerrel jártak, és 2000-ben Florida állam megváltoztatta a törvényt. 21 év felett már nem volt kötelező a sisak, de ehhez az is kellett, hogy motorosnak legyen elég pénze az esetleges baleseti károk fedezésére.
A 66 éves ügyvéd és 62 éves barátnője, Brenda Jeanan Volpe egy motorbalesetben vesztették életüket idén augusztusban. Egy temetésre tartottak, amikor Smith elvesztette uralmát a motor felett, és egy utánfutónak csapódtak. Természetesen egyikük sem viselt sisakot, halálukat fejsérülés okozta. A Times-nak nyilatkozó közlekedési szakértő azt mondta, hogy talán túlélhették volna a baleset, ha van rajtuk sisak, de az biztos, hogy nagyban javította volna az esélyeiket.
(Guardian)