Pert indít Johnny Depp a folklorista ellen, aki dalszöveglopással vádolta meg

2022. október 24. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

Pert indít Johnny Depp és Jeff Beck Bruce Jackson folklorista ellen, aki idén augusztusban azzal vádolta meg őket, hogy Sad Motherfuckin’ Parade című daluk szövege lopott, írja a Guardian.

Bruce Jackson folklorista 1964-ben jegyezte le egy egykori börtöntöltelék, Slim Wilson verseit, akinek műveiből később kötet is készült. A verseket lejegyző Jackson állítása szerint Wilson egyik szövege Depp 18 című új lemezére is rákerült, azonban a szöveg eredeti szerzőjének jelölése nélkül. Szerinte ugyanis a duó Sad Motherfuckin’ Parade című dala szinte egy az egyben Wilson Hobo Ben toast című szövegének másolata.

Reagálva Jackson vádaskodására Depp és Back keresetet adtak be, amiben a páros kártérítést követel, illetve ismerjék el, hogy ők nem sértettek szerzői jogokat. Azt állítják, hogy Jackson vádjai azért sem helytállóak, mert a folklorista csak a szövegek átiratának szerzői jogaival rendelkezik, amit a páros állítása szerint nem sértett meg.

Reagálva a keresetre Jackson a Rolling Stone-nak azt nyilatkozta, szerinte azért perelnek, mert rajtakapta őket, hogy lopott szöveget használnak. „Ez olyan, mintha a betörő beperelné annak a háznak a tulajdonosát, ahova betört, mert megvágta a kezét egy üvegszilánkkal, miközben bemászott a konyhaablakon” – mondta a folklorista.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!