Gránátot dobott két rendőrre egy volt parlamenti képviselő Brazíliában

2022. október 24. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

Két rendőr könnyebben megsebesült Brazíliában, mert gránátot dobott rájuk egy korábbi parlamenti képviselő, akit le akartak tartóztatni – tudatta a helyi rendőrség helyi idő szerint vasárnap este, az eset után nem sokkal.

Az MTI híre szerint a rendőröket kórházba vitték, ahonnan nem sokkal később kiengedték őket. Az őket megtámadó korább politikus, Roberto Jefferson nem sokkal később megadta magát. Jefferson Jair Bolsonaro brazil elnök támogatója, az elnök azonban a támadás után elhatárolódott tőle; a közösségi médiában azt írta, hogy aki rendőrökre támad, azt bűnözőként kell kezelni.

A rendőrök, akikre később Jefferson rátámadt (ő azt mondja, a rendőrautót célozta, nem a rendőröket), azért akarták letartóztatni a volt képviselőt, mert egy pénteken közzétett videóban erősen bírálta Carmen Lucia bírót az elnökválasztási kampánnyal kapcsolatos egyik döntése miatt. Jefferson már egyébként is házi őrizetben volt, amiért eljárás folyt ellene álhírek terjesztése miatt, ezzel pedig Alexander de Moraes főbíró szerint megsértette a házi őrizet feltételeit. Ezért rendelte el a letartóztatását.

Brazíliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, melyben a hivatalban lévő elnök Luiz Inácio Lula da Silva korábbi államfővel mérkőzik meg. Az elnök baloldali kihívója az eset után azzal vádolta meg Bolsonarót, hogy teret adott a politikai erőszaknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!