Az ukránok szerint 200 ezer tartalékost mozgósítottak eddig az oroszok

2022. október 24. – 20:10

Másolás

Vágólapra másolva

A mozgósítás első hullámában legalább 200 ezren érkeztek az Ukrajnában harcoló orosz fegyveres erők soraiba – közölte hétfőn az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága. A mozgósítottak első részét minimális kiképzési idővel vagy kiképzés nélkül küldték Ukrajnába az arcvonal stabilizálása érdekében. A mozgósítottak újabb csoportját a hadműveleti helyzet alakulásának és az állomány felkészültségének figyelembevételével küldik Ukrajnába. A hírszerzés szerint ez alapján a mozgósítás második, harmadik és még további hullámai várhatók.

A hírszerzési főigazgatóság arról is beszámolt, hogy a részleges mozgósítás befejezéséről szóló nyilatkozatok ellenére Moszkva folytatja a behívók kiküldését a katonai szolgálatra kötelezetteknek a lakóhelyükre, illetve a munkahelyükre. Az orosz hatóságok ugyanakkor leállították az úgynevezett mobil mozgósítási pontok munkáját, és felfüggesztették a katonai szolgálatra kötelezettek elleni razziákat a közterületeken.

Ukrán titkosszolgálati információk szerint a moszkvai régió gyakorlóterén folytatódik az ukrajnai bevetésre mozgósított személyek képzése. A tisztek és altisztek hiánya miatt a szakaszoktatói és kiképző-oktatói állásokat olyan rang nélküli szerződéses katonák kapják, akik Ukrajna területén szerzett harci gyakorlattal rendelkeznek. Szeptemberben Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt jelentette be, hogy 300 ezer tartalékost mozgósítanak. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!