Közel százezren tüntettek szombaton Berlinben az iráni nők egyenjogúságáért

2022. október 23. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

A szervezők szerint közel százezren vettek részt az iráni nőket támogató szombati berlini megmozduláson – írja a BBC. Ez lehetett az eddigi legnagyobb tüntetés, amit az iráni diaszpóra szervezett.

Világszerte több nagyvárosban is rendeztek hasonló szolidaritási megmozdulást, amiken a résztvevők az Iránban hetek óta tüntető nőket akarják biztosítani támogatásukról.

Iránban szeptember közepén egy fiatal kurd nő, Mahsza Amini halála után kezdődtek tüntetések. A 22 éves kurd nő szeptember 13-án érkezett Teheránba az ország nyugati határán található Szakkez városából. Egy metrómegállónál az iszlám szokások betartatásán őrködő karhatalmi szervezet emberei mégis egy „helytelen” öltözködés miatt előállított nőkkel teli kisbuszba tuszkolták – úgy tűnik, arra hivatkozva, hogy nem megfelelően viselte a fejkendőjét.

A tüntetők „Nők, élet és szabadság” feliratú transzparenseket hordoztak, és azt követelték a nyugati vezetőktől, hogy vessenek ki szankciókat az iráni forradalmi gárdára, és küldjék haza az iráni diplomatákat.

Eközben Iránban a hatóságok korlátozzák az internethez való hozzáférést, de jogvédő szervezetek szerint már több mint 200-an haltak meg a tüntetések során, köztük 32 gyerek. A hatóságok 12 500 felnőttet és gyereket vehettek őrizetbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!