ISW: Az oroszok nem szereztek területeket szombaton, egy gát felrobbantására készülhetnek

2022. október 23. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva

Az Institute for the Study of War (ISW) amerikai elemzőintézet vasárnap hajnali jelentése szerint az ukrán infrastruktúrát érintő orosz támadásoknak nincs jelentős hatásuk a védők moráljára, viszont jelentős gazdasági károkat okoznak.

A Herszonban visszavonuló orosz erők próbálják hátráltatni az ukránokat, de az intézet szerint ez csak részben hatásos. Herszon városának evakuálásából az ISW is arra következtet, hogy elképzelhető, hogy fel akarják robbantani a közeli gátat.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója korábban kitalálta, hogy Ukrajna északkeleti részén létrehoz egy úgynevezett Wagner-vonalat, amit az elfoglalt területek orosz vezetői most megállítottak. Prigozsin emiatt ellenségének nevezte a bürokráciát, és mindezzel szembe megy az állami retorikával, viszont szimpatizánsokat szerezhet vele az orosz nacionalisták közül, mert sokan elégedetlenek azzal, hogy a Kreml nem összpontosít több erőforrást és katonát a különleges műveletre.

Az ISW szerint az orosz mozgósítás és a tartalékosok behívása nem érte el a várt eredményeket, ezért a védelmi minisztériumnak más módszerekhez kell nyúlnia. Emellett az elfoglalt területek oroszok által kinevezett vezetői folytatják a helyiek Oroszországba való erőszakos átköltöztetését, és továbbra is korlátozzák a helyiek szabad mozgását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!