Felbukkant egy kígyó az utastérben, kitört a pánik egy amerikai repülőgépen

2022. október 19. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Pánik tört ki a United Airlines egyik járatán október 17-én, miután egy kígyó bukkant fel az üzleti osztályon – írja a Guardian.

A Floridából New Jersey-be tartó járaton nem sokkal a Newark Liberty nemzetközi repülőtéren való leszállás után vették észre az utastérben az óriáskígyót. Az utasok pánikba estek és a székekre ugrálva próbáltak menekülni a hüllő elől.

A személyzet értesítette a reptéri hatóságokat, akik befogták a kígyót, később pedig szabadon engedték. A hatóságok szerint harisnyakötő kígyó ártalmatlan volt, sérülés nem történt. Azt viszont nem árulták el, hogyan kerülhetett a kígyó a repülőgép fedélzetére.

Az Észak-Karolinai Vadvédelmi Bizottság szerint a harisnyakötő kígyók különböző fajtáit a köznyelvben gyakran „kerti” kígyóknak nevezik. Ezek nem mérgeskígyók, becenevüket onnan kapták, hogy gyakoriak a kertekben, ahol segítenek a kártevők elleni védekezésben.

Nem ez az első eset, hogy kígyó bukkant fel repülőgépen, 2016-ban az Aeromexico egyik Mexikóvárosba tartó járatának utasterében találtak egy nagyméretű kígyót, 2013-ban pedig egy Ausztráliából Pápua Új-Guineába tartó járat utasai egy pitont láttak a repülőgép szárnyára tapadva. De a Samuel L. Jackson főszereplésével készült 2006-os Kígyók a fedélzeten című filmklasszikus is hasonló eseményeket dolgozott fel – igaz, abban egynél azért több kígyó okozott pánikot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!