Egy ládában találtak rá egy eltűnt 12 éves lány holttestére Párizsban

2022. október 17. – 10:45

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ládában találtak meg egy eltűnt 12 éves lány holttestét Párizs 19. kerületében pénteken – számolt be erről többek között a Le Monde francia lap is.

A lány, Lola eltűnését szülei jelentették a rendőrségen péntek délután 3 óra körül, majd a szülők a nyomozók segítségével a lány keresésére indultak. Nem sokkal később, este 11 óra után egy hajléktalan férfi jelentette a rendőrségnek, hogy talált egy ládát benne egy holttesttel, annál az épületnél, ahol Lola a szüleivel lakott. Az ügyben nyomozás indult, a rendőrök megerősítették, hogy az eltűnt kislány maradványait találták meg a ládában. Később a boncolás során az is kiderült, hogy a kislány halálát fulladás okozta.

A szintén francia lap, a BFMTV értesülése szerint Lola holttestét letakarták egy takaróval, és a nyomozók a lány lábán cédulákat találtak, amiken az „1” és „0” számok szerepeltek. Egyelőre nem tisztázott, hogy a cédulák és a rajta szereplő számok mit jelenthetnek.

A rendőrök a nyomozás során a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is megnézték. A felvételeken Lolát egy ismeretlen nővel látták az eltűnése előtt. Az ügy első számú gyanúsítottja ez a 24 éves fiatal nő, akit szombat reggel tartóztattak le Bois-Colombes-ban. A rendőrségnek több szemtanú is megerősítette, hogy látták a fiatal nőt azt a ládát cipelni, amiben Lola holttestét is megtalálták. A BFMTV cikke azt írja, a szemtanúk szerint a nő a környéken járkált a ládával kezében, zavarodottan viselkedett, idegesen telefonált, és még egy furgont is megállított, hogy segítsen neki elszállítani a ládát.

A nő mellett az ügynek jelenleg még három másik gyanúsítottja van, köztünk van a nő testvére is. A nőt és egy másik gyanúsítottat, aki a nő 40 év körüli ismerőse, még a mai nap folyamán bíróság elé állítanak, hogy vádat emeljenek ellenük emberölés miatt. A nő ismerősét azzal gyanúsítják, hogy segíteni akart neki elszállítani Lola holttestét.



A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!