Nagyjából 9000 orosz katona állomásozik majd Belaruszban

2022. október 16. – 15:48

Másolás

Vágólapra másolva

A belarusz védelmi minisztérium szerint 9000-nél is kevesebb orosz katona állomásozik majd az országban a határok védelmére létrehozott csapatösszevonás részeként.

A múlt héten Alekszandr Lukasenko belarusz elnök azt mondta, hogy csapatait az orosz erőkkel együtt az ukrán határ közelébe telepítik válaszul az Ukrajna és a Nyugat felől érkező fenyegetésekre.

Az első orosz csapatokat szállító szerelvények már megérkeztek Belaruszba, de még napokig tarthat, amíg a teljes létszám, vagyis a nagyjából 9000 katona elfoglalja állomáshelyét. Az érkező orosz erőkről itt láthat pompás fényképeket. Október elején Lukasenko így beszélt a háborúról:

„Ami az ukrajnai különleges katonai műveletet illeti, részt veszünk benne. Nem titkoljuk. De nem ölünk meg senkit. Sehová sem küldjük a hadseregünket. Nem szegjük meg kötelezettségeinket.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!