A felkelők szerint lejárt csempészgyógyszer ölt meg 10 leukémiás gyereket Jemenben

2022. október 14. – 19:38

Másolás

Vágólapra másolva

Lejárt gyógyszerek okozták leukémiás gyerekek halálát a jemeni főváros egyik kórházában – közölte pénteken a jemeni felkelők vezetése alatt álló főváros, Szanaa egészségügyi minisztériuma az MTI híradása szerint.

A közlemény szerint tíz, leukémiában szenvedő, 3–15 éves korú gyerek halt meg olyan csempészett rákellenes gyógyszer miatt, aminek lejárt a szavatossága. A halálozások időpontját nem közölték. A minisztérium vizsgálatot indított a halálesetek körülményeinek feltárása érdekében, hozzátéve, hogy a szaúdi koalíciós erők is felelősek az ügyben, mivel korlátozzák a húszik által ellenőrzött területek gyógyszerellátását.

A gyógyszermérgezések elkerülése érdekében a húszi egészségügyi intézményekben egy ideje már csak bizonyos betegségek kezelését vállalják.

Kislány Szanaa egyik kórházában – Fotó: Mohammed Hamoud / 2022 Anadolu Agency
Kislány Szanaa egyik kórházában – Fotó: Mohammed Hamoud / 2022 Anadolu Agency

Az Irán által támogatott húszi erők 2014-ben foglalták el az ország északi részét és a fővárost, Szanaát, menekülésre kényszerítve a jemeni kormányt. A Szaúd-Arábia vezette és az Egyesült Arab Emírségek támogatását is élvező koalíció 2015-ben lépett be a konfliktusba azzal, hogy megpróbálja visszasegíteni a hatalomba a nemzetközileg elismert jemeni kormányt.

A lassan nyolc éve dúló jemeni konfliktus a világ egyik legnagyobb humanitárius válságát idézte elő, mely eddig több mint 150 ezer áldozatot követelt. A háborús állapotok megbénították az ország kereskedelmét, így csempészhálózatok jöttek létre az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzésére, a húszi felkelők és a szaúdi koalíció ellenőrzése alatt álló területeken egyaránt.

Október elején nem sikerült az egész országra kiterjedő tűzszünetre változtatni azt a viszonylagos nyugalmat, amely fél éve tart az országban. A kudarcért egymást hibáztatják a szemben álló felek: a húszik szerint az ENSZ felelőssége, hogy nem vezettek eredményre a tárgyalások, az Egyesült Államok jemeni megbízottja viszont azt állította, hogy a húszi felkelők túlzott követelései miatt nem született megegyezés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!